Hirdetések, hírek

Napközis gyerektábor

JÚNIUS 22-26.
Jelentkezési határidő : Június 1.

Kedves Testvérek!

Elhívásnak és az egyik legnagyobb szolgálatnak élem a gyerekek közötti munkát. Minden gyerek és ifjúsági alkalom, tábor során megtapasztalom, hogy soha nem hiábavaló a közöttük végzett szolgálat. Én magam is sokat tanulok tőlük. A beszélgetések, a játékok, az éneklések mind-mind gazdagítanak.

Arra a döntésre jutottunk, hogy szeretnénk megtartani a június 22-től induló napközis táborunkat. Segítség ez azoknak a szülőknek, akik fogytán vannak a szabadságuknak, és a gyerekeknek, akik igencsak nehéz időszakon lesznek túl. Nem is beszélünk róluk eleget. Már két hónapja be vannak zárva, anélkül, hogy valaha is panaszkodtak volna. Ők is hősök. Nem tudnak találkozni a barátokkal, már nem mennek vásárolni a szüleikkel. Szülinapi ünnepségek a barátokkal már nem léteznek, még a sajátja sem, és el kell fogadni és megérteni. Átélik a felnőtt hangulatot és az aggódást. Szeretnénk megköszönni ezt a gyerekeknek. Szeretetünket úgy tudjuk kifejezni, hogy igyekszünk egy olyan hetet biztosítani számukra, ahol elfelejthetik a nehézségeket, ahol tudnak egymásnak örülni és ahol megtapasztalhatják, hogy Isten feltétel nélkül szereti őket.

Mivel nem gyerekmegőrzésről szól ez a tábor, hanem gazdag tartalommal töltjük meg, nagyon sok előkészülettel jár. A vírus és a karanténidőszak miatt most korlátozottabbak a lehetőségeink, viszont átélhetjük és hálásak lehetünk most először azért, hogy saját helyünkön tarthatjuk a tábort. Azért, hogy teljes legyen és étkezést tudjunk biztosítani, a jövő héten elkezdődik az alagsori konyha kiépítése. Erre szeretnék céladakozást hirdetni. Az ezzel kapcsolatos kiadás kb. 600-800 ezer forint közötti összeg. Aki szívesen ad, bármekkora összeget felajánl, köszönettel fogadjuk a gyülekezet számlaszámára: 10918001-00000023-43720001. A közleménybe kérjük beírni: „konyha”.

A tervezés szempontjából nagyon fontos kérés a részünkről, hogy akik jelentkeztek, azok megerősítsék jelentkezésüket, akik pedig eddig nem jelentkeztek, azok május végéig megtehetik.

Nagyon köszönjük a testvérek eddigi áldozatos munkáját, adakozását és imádságát. Így tudunk és lehet építeni és építkezni mindenféle értelemben. Még egy nagyon fontos dologban várunk jelentkezéseket: minden táborban a gyerekeknek önkéntesek főznek ebédet, készítik a tízórait, uzsonnát. Most ezt reménység szerint helyben meg tudjuk tenni. Szeretettel kérjük azok jelentkezését, akik szívesen főznének a tábor ideje alatt. Számunkra ez óriási segítség és e nélkül nem is tudjuk a tábort megvalósítani.

Köszönettel és hálával készülünk, és reménységgel nézünk a jövő felé.

Gyülekezeti tábor

JÚLIUS 12-18
(Jelentkezési határidő június 15).
Aki papíron már feliratkozott, nem kell újra

HÁZASSÁG HETI ELŐADÁSOK

Tar Anita: “Lenni, vagy nem lenni…” – jelenlét a családban
Jelenlét a családban-képanyag az előadáshoz

Kedves Testvérek!

Az énekek:

  • Várj és ne félj, az Úr jön már!
    Várj és ne félj, hű szívvel várj!
  • Ahol szeretet és jóság,
    ahol szeretet, ott van Istenünk!
  • Virrassz még és imádkozz még,
    Jézussal ébren, virrassz az éjben!
  • Bizakodjatok, jó az Úr, jósága éltet!
    Bizakodjatok, jó az Úr! Allelúja!
  • Jó az Úrban bizakodni, jó az Úr!
    Remélj és bízz benne, jó az Úr!
  • Ne félj, ne aggódj, ne sírj, ne bánkódj,
    ha tiéd Isten tiéd már minden!
    Ne félj, ne aggódj, ne sírj, ne bánkódj,
    elég Ő néked!
  • Jézus életem, erőm, békém,
    Jézus társam, örömöm.
    Benned bízom, Te vagy az Úr,
    már nincs mit félnem, mert bennem élsz,
    már nincs mit félnem, mert bennem élsz!
  • Áldott légy Uram,
    szent neved áldja lelkem!
    Áldott légy Uram,
    mert megváltottál már!
  • Dicsérje minden nemzet, dicsérje az Urat!
    Dicsérje minden nemzet, dicsérje az Urat!

2020. január 26.-án , vasárnap 16:00 órakor délutáni ISTENTISZTELET

2020. JANUÁR 22. SZERDÁN 17:00 órakor ÖKUMENIKUS ISTENTISZTELET Az elmélkedést/ rövid igehirdetést András atya tartja Az alkalom után szeretetvendégség/agapé

 

2019. PÜNKÖSDJÉN KONFIRMÁLTAK